bye bye 2012!

2012 december 31. | Szerző:

 

Általában megvan előre a fejemben, miről fogok írni a blogban, mi az amit szeretnék kiírni magamból, vagy feltétlenül szeretnék megemlíteni. Ez ma sincs másképp, csak ahogy végig gondoltam a kis dolgaimat, meg az eddig írtakat, azért nagyrészt csak jó és vidám dolgokról írtam, mert szerencsére azok történtek velem. De mivel nem csak habos oldala van az életnek, most jön egy kis szomorúság is… Tegnap elhunyt a legjobb barátnőm apukájának a felesége 🙁 Mivel én is ismertem, engem is megérintett a dolog, ezért fontosnak tartom pár szóban az említését! Őszinte részvétem az egész családnak, és nyugodj békében Gabi! Gyújtok érted egy virtuális gyertyát!

Amikor ilyen történik, mindig kicsit magába száll az ember, és elgondolkodik. Szörnyű dolgok ezek. Elveszteni valakit, akit szeretsz, aki közel áll hozzád, vagy akár csak ismered valahonnan. És érzed az űrt, az ürességet, a hiányát. Rettenetesen nehéz feldolgozni a gyász fájdalmát. Sajnos ez az élet rendje a szülét és a halál. Érdekes, hogy az elmúlt években ahány terhes ismerősöm volt, mindegyiknek meghalt vagy egy hozzátartozója, vagy ismerőse a várandóssága alatt. Pont körülbelül 1 éve beszélgettünk erről, hogy Isten ad és el is vesz. És hogy ezt vajon ilyen egyértelműen tenné? Mondjuk én hiszek abban, hogy egy új családtag akkor érkezik, amikor azt a sors vagy nevezze mindenki annak aminek akarja, úgy látja jónak. Hogy fentről kiválasztanak minket, és ők tudatosan ebbe a családba akarnak érkezni. Szóval kisember, akit szívem alatt hordok, köszönöm, hogy minket választottál 🙂  Ígérem, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy jó szüleid legyünk, és nagyon szeretünk már most!!!

Ezt az eszmefuttatást folytatva gondoltam végig az idei évet. Fültanúja voltam a hotelben egy esetnek, amikor két vendégünk koccintott, és arra ittak, hogy a 2013-as év legalább olyan jó legyen, mint a 2012-es. Egyből felkaptam a fejemet erre, mert nagyon ritka ilyet hallani. Manapság, amikor mindenki csak panaszkodik, és tele van problémákkal. Komolyan mondom olyan jó volt ezt hallani. És akkor én is végig gondoltam az évemet, és boldogan mondhatom, hogy nekem is nagyon jó, és boldog volt a 2012-es évem. Ilyenkor mindenki végig gondolja az évet, készít egy képzeletbeli leltárt, és nyugtázza az évet. Ki, hogy teszi az nagyon változó, de hajlamosak vagyunk a rosszra emlékezni, a jó dolgokat pedig elfelejteni. Pedig pont fordítva kellene. Persze mindenki életében vannak nehéz napok, hetek, de csak meg kell próbálni a pozitív oldalát nézni a dolgoknak. Például ma december 31.-én reggel 6:15kor indultam dolgozni, -7 fok, egy lélek sincs az utcán a kocsi ablaka totál lefagyva… Ott kapargattam a jeget, majdnem szét fagytam, és azon gondolkodtam, hogy az év utolsó napján, amikor mindenki még édesdeden alszik, majd készül az esti bulira, én indulok dolgozni, mindjárt szét fagyok, és még ez a buzi jég sem akar lejönni. Aztán megnéztem másik szemszögből: Igaz hogy dolgozni kell mennem, de legalább van munkám. Hányan cserélnének velem most, akinek nincs? Őket nem érdekelné, hogy szilveszter van, vagy nincs. Tavaly például szilveszter éjjel dolgoztam, az sokkal rosszabb volt. Most legalább csak nappal kell mennem. És, ha jeges az autó? Beülök és megyek. Nem busszal járok legalább. 🙂  Ráadásul a kis férjem mellől jöttem el, és hozzá megyek haza, nem pedig az üres lakásba… Na hát akkor már nincs is semmi problémám, innentől kezdve vígan mentem dolgozni 🙂

Nap közben folytattam az éves összegzést, és kimondottan jó évet zárok. Az év első fele az esküvőnk szervezéséből állt, amire szívesen gondolok vissza, mert persze volt egy csomó gond, meg probléma, amivel meg kellett küzdeni, de végül egy szuper is esküvőn és lakodalmunk volt, amilyet szerettünk volna. Szerencsére egyszer sem vesztünk össze, bár erre tudatosan készültünk, mert több pár mesélte, hogy az esküvőszervezése közben úgy összevesztek, hogy majdnem lefújták az esküvőt. Szóval csodálatos álomesküvőnk volt, legalábbis én így éltem meg, utána pedig nagyszerű nászutunk. Nyár végén még egy jó kis Balcsit is beiktattunk, ami az összes eddigi Balatoni kiruccanásaim közül a legjobb volt. Szeptemberben sikerült összehozni a kis pocaklakót, azóta pedig szintén boldogságban lubickolunk. Természetesen nekünk is voltak gondjaink, meg konfliktusaink, amiket vagy sikerült megoldani, vagy nem. Vannak, amik sosem fognak megoldódni, azokkal nem is foglalkozok, nem ér annyit az egész, hogy bosszankodjak. Sőőőt… És persze van mindenkinek anyagi problémája, de én azért arra is optimistán tekintek. Megvan mindenünk ami kell. Ahogy a Kriszti fogalmazott az esküvői videóban, nem luxusban élünk, de nem szenvedünk semmiben hiányt 🙂  És ez így van jól. És ennek kell örülni, ezt kell megbecsülni, na meg egymást!

Sokan babonásak és szilveszterkor ezt meg azt nem csinálnak, mert ha nem, akkor nem lesz szerencséjük, és eszik a lencsét meg a nem is tudom miket, hogy több pénzük legyen. Erre is van egy jó kis lopott gondolatom: én is inkább a munkába hiszek, nem a lencsébe, meg a babonákba. Lencsétől nem lesz pénz, munkától lesz. Ezért kell dolgozni, nem pedig lencsét enni 🙂

Ha mégis valaki a babonákban hinne… Tegnap sütöttem újévi malackákat 🙂

Akkor ezzel kívánok sok szerencsét az új évre! Meg kaptam egy jó kis képeslapot, ami nekem nagyon tetszett, azt is közzé teszem. Bár a Balázs lefikázta, de mivel ez az én blogom…. 🙂

Na akkor én ezzel zárom soraim az idei évre, mindenki, aki szeretne, mulasson egy nagyon, aki pedig otthon tölti, Ő is érezze jól magát, az év utolsó napján! Én nem kívánok mást a jövő évre, mint pozitívabb hozzáállást. Azzal minden könnyebb! 😉

 

 

 

 

 

Címkék:

miért nincs tovább karácsony?

2012 december 30. | Szerző:

Dolgozni menni karácsony után egyből a legborzalmasabb…. De mindenki azzal nyugtat, hogy jövőre már úgysem dolgozok ilyenkor… Hát csak ez engem nem vigasztal cseppet sem! Na de ezt is túl kell élni, még ha baromi nehéz is.

Elkövettük azt a hibát, hogy bementünk az Árkádba… Hát ilyenkor ugyanannyi barom állat van ott, mint karácsony előtt. Minket is beleértve persze 🙂 Tele van minden szilveszteri őrülettel. Nem vagyok nagy szilveszterező, idén meg pláne. Többre tartok egy jó puha ágyat és egy jó kis Sas-kabarét, mint egy nagy banzájt. Pluszban, most van a Krisztinek a szülinapja, megyünk megköszönteni őt is. Tavaly ilyenkor Est-ben kötöttünk ki, de idén írt egy sms-t hogy tegnap véletlenül beivott 🙂 (remélem nem gond, hogy ezt megosztom, de ez nagyon tetszett ez az üzenet) szóval most csak nyugdíjas köszöntés lesz. Lemegyünk, most hogy végzett a kozmetikus suliban, kialakított otthon az egyik szobából egy kozmetikát, le kell csekkolnom azt is. Meg ha már ott vagyok, ki is próbálom 🙂 Mire nem jó, ha az ember barátnője kozmetikusnak tanult 😛

Nem is terveztük mást, mert másnap újból munka, és ez nagyon fárasztó mostanában. Ráadásul az autóm még mindig betegállományban van, ezért még mindig kölcsön autóval járok.

Amiért nagyon hálás vagyok, csak ma reggel kicsit cserbenhagyott, mert befagyott a zár, és nem tudtam kinyitni az ajtót. Ott toporogtam körülötte hajnalban, mint egy szerencsétlen kocsi tolvaj. Egyik oldalról sem tudtam kinyitni, és a végén már ott leheltem, hogy olvadjon fel, és ki tudjam nyitni az ajtót. Természetesen van  kontakt spray-m, amivel lehetett volna segíteni a helyzeten, de a saját autómban, ami szerelőnél van… Aztán nagy nehézkesen sikerült, és be tudtam szállni.

A mai nap, amire még haragszom az a Rádió1! Nyertem jegyet tőlük a Fluor filmre, de mivel nem vagyok rajongó, meg egyébként is dolgoztam épp akkor nem mentem el. Ma is nyertem volna, de így nem adták oda. Kapják be! Most nem is hallgatom őket egy darabig ezért. Amúgy is utálom, mert mindig ugyanazokat a zenéket játszák.

Jaaa, és a nap másik sztorija… 🙂 Írt ma a Balázs nővére, a Kitti Londonból, hogy honnan ismerem a Tringer Zsófit??? 😀 wáááháá…Aztán írtam neki, hogy hát honnan, és hogy tényleg ennyire kicsi legyen a világ, kiderült, hogy a Zsófi öccse az Ő új lakótársa kint. Most erre mennyi volt megint az esély????

 

Címkék:

Legutóbbi hozzászólások

Kategória

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!