Azok az átlagos hétköznapok

2013 január 18. | Szerző: Kitti

Lassan be kell ismernem saját magnak is, hogy az egymás utáni napokon 12 órát dolgozni, na az már nem nekem való…. Hihetetlen, hogy fél éve még 24 órát is lehúztam, és jó, nem azt mondom, hogy meg sem kottyant, de nem annyira, mint most az egymást követő 12 órázások. És ez olyan dolog, hogy ezt csak az tudja, aki volt már ilyen állapotban. Pluszban hozzátesz még pár lapáttal, hogy olyan személyek vannak a munkahelyen, akik az ember agyára mennek!!! És hiába jutottunk el arra a szintre, hogy nem is beszélünk egymással, sőt, a köszönés is ritkaságnak számít, így is tudnak bosszantani. Én meg csak számolom, és számolom a vissza lévő napokat, amit még itt kell töltenem, meg a vérnyomásomat, ami néha az egeket veri, meg a szememben elpattanó ereket…. És persze, nem szabad idegeskedni ilyen emberek miatt, de könnyű azt mondani. De vajon ezt is visszasírom majd, amikor otthon leszek másfél éve mondjuk, és annak is örülök, ha a postás hozzám szól? 🙂  Mindenesetre, várom már ezt az időt nagyon, és el sem tudom képzelni, hogy megunom az otthonlétet. (most látom ám a lelki szemeim előtt azoknak a fejét, akik már szültek, és otthon voltak évekig, hogy gondolják magukba, hahaha majd meglátod…. 🙂 )

Visszatérve a fárasztó munkára, totál készen estem haza, kellő idegállapotba. Otthon pasis este volt. Ezer éve nem látott Szuper szomszédunk és a külföldiába disszidált Gerivel. (zárójeles megjegyzés: ideje lenne már egy csajos estének is ;)) Kicsit megijedtem, hogy olyan este elébe nézünk, mint a múltkor, de végül nem így lett. Bár a múltkori sem volt vészes, csak mióta terhes vagyok, nem bírom a Balázs szagát éjjelente, ha alkoholos beütésű…. 🙂  És ettől tartok ha iszik, hogy milyen éjszaka elé nézünk. Igaz ott a másik szoba erre az esetekre 😉 Mármint neki! Nem nekem! De természetesen nem akarom ebben  szabályozni, azért mert én nem ihatok, ő sem, így csak annyi a kérés, hogy ne felém fordulva aludjon ilyenkor 🙂

Másnap védőnős nap volt ismét. Csak most ő jött hozzánk. Csodálatos! Alig bírtam kikelni az ágyból, igazi botrányos napom volt. Összekaptam magamat, meg a lakást, de csak egy kettes alára, mert totál ki voltam még ütve az előző napoktól. 9-re ígérkezett a védőnő, fél 10-kor telefonált, hogy nem ér oda! Nem mondoooood? Észre sem vettem volna. Ez a 9 óra nem az erőssége a lelkemnek. Vissza is feküdtem. Fél 11-re meg is tudott érkezni. Jött a sok bla-bla. Semmi értelme nem volt a mainak. Na jó de egy mégis eszembe jutott. Mondta, hogy jövő héten indul szülés felkészítő tanfolyam, és menjek. Én ezt totálisan úgy képzelem el, mint a filmekben, hogy baktatok a nagy párnámmal, meg a férjemmel, és ott gyakoroljuk a pózokat, meg a levegő vétel, stb.

Persze tutira nem ilyen lesz, mivel egy kollégája tartja, ingyenes, és az SZTK-ban lesz. Ez mindet elárul. De elmegyek, megnézem magamnak. Esetleg feltételezni merem azt is, hátha találkozok ott jófej kismamákkal, akik sorstársaim. Szóval már alig várom, nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ott,meg kik. Miután végeztünk, visszafeküdtem, és egész nap fel sem keltem. A Balázs mikor haza ért, tett pár apró megjegyzést az öltözékemre, ami így visszagondolva valóban nagyon gázos volt. De vannak napok, amikor az embernek még normálisan felöltözni sincs kedve, sőt megszólalni sem, csak a tévét bámulni egész nap, és elleni a saját kis világában.

Szerencsére ez csak 1 napos állapot nálam 🙂  Hamar túl vagyok ezeken, és tényleg nincs komoly bajom, csak ilyenkor ne kelljen semmit csinálni, és még szólni se senkihez. Ami nehéz,ha az ember házas, és nem ilyen természetű ember, mert ilyenkor nem érti a környezet, meg aggódni kezd, hogy valami baj van. Pedig nincs!

A következő nap, mint ha mi sem történt volna, energikusan, jókedvűen robbantam ki az ágyból, és kezdtem a napot. Bevásárlás, majd sütés főzés. Közben meglátogatott a jó öreg Dorka 🙂 nem is tudom mikor találkoztunk utoljára… Kis pletyi, és már ment is, nem volt hosszú  látogatás, de köszi az ajándékot. A Balázs szerint a csokit Ő kapta, a plüsst a gyerek az ajándék tasakot pedig én 🙂

A sütés főzéssel megint sikerült egy kicsit besokallnom, nem tudom mi van velem, de népkonyha adagokat vagyok csak képes csinálni, ezért az almás pitét is porcióznom kellett a családnak, mert ennyi nálunk sosem fogyna el.

És csoda, ha a kilók csak jönnek és jönnek ránk…

Na szóval igen, így telnek ezek a „szürke” hétköznapok. De most itt a hétvége 🙂  Szabad hétvége mindkettőnknek!!! Juppijééé!!!

Hát mégis FIÚÚÚÚÚ :)

2013 január 15. | Szerző: Kitti

Már megint több, mint 1 hete nem írtam blogot… Ilyenkor olyan nehéz, mert annyi minden történik, hogy nem tudom összeszedni. Vissza kell térni a 2-3 naponta íráshoz, mert ez így katasztrófa…. Mint ahogy a körülöttem lévők élete is. Komolyan mondom, az idei évben nem sok jót hallottam még! Majdnem mindenki beteg, aki nem, az szakít, veszekszik, elköltözik, munkanélküli, műtötték, vagy műteni fogják és ezekhez hasonlók. Teljesen körül vagyok véve ilyen problémákkal, küzdő emberekkel, sajnos! És próbálok nem elkeseredni, de nem könnyű így. Én nagyon díjazom, hogy engem egyik sem érint, és kitartást kívánok mindenkinek, mert rendbe fognak jönni a dolgok. Szóval, hajrá!!! Keine Pánik!!!

Melegséggel töltött el, mennyien szóltatok, üzentetek itt, facebookon, vagy személyesen, hogy írjam már a blogot, mert várjátok, hiányoljátok 🙂  Tényleg szupi érzés, és igyekszem írni! Aki név nélkül üzent és Panka Tündének hívott, annak a válaszom, hogy kapja be! Nem tudom ki volt az, de nagy bátorságra vall a megszólítása, így én is bátorkodom ezt visszaírni!!! 🙂

Na és akkor vágjunk bele, mi is történt…

Következő látogatás a védőnőnél! 50 percet váratott, amitől eléggé felment bennem a pumpa, mert minek ad időpontot úgy, hogy másik 5 embernek is azt az időpontot adja. És amikor méri  a vérnyomásom, azt mondja, hogy magas…. Nem mondod???? Hogy ne lenne magas, ezek után???? Na jó, elkezdtem én is mérni, írom, mint az öregek, reggel, délben, este, és tényleg magas egy ici-picit, de dolgozom az ügyön, hogy ne húzzam fel magam baromságokon, mert nem érdemes. Csak annyi ostoba ember van, és muszáj kicsit dühöngeni miattuk 🙂  de leállok!

Ráadásul az éjszakák is megfordultak, inkább nappal alszom, éjjel meg forgolódok, mert nem férek el a hasamtól. Pedig még nem is nagy, jesszus mi lesz később….???? Báááár, ha őszinte akarok lenni, akkor teszek is érte, hogy nagy legyen a pocak, mert zabálok, de szó szerint… za-bá-lok!!!! A Balázs már több megjegyzést is tett ezzel kapcsolatban, de hát mit tehet az ember ilyenkor? 🙂  Ha egyszer olyan jól esik… Ez a nők életében a legálisan zabálhatok korszak. Ki kell használni! Ugye? 🙂

És akkor következett a szokásos nőgyógyászati vizsgálat. Az, amelyiken mindig be szoktam égni valamivel. Természetesen most sem múlhatott ez el, szerencsétlenkedés nélkül. Bár most megúsztam előtte, nem ott, hát de mégis…. 🙂  Dolgoztam aznap, és gyors zuhany, és irány a doki. Egész nap ittam, hogy tudjak majd vizeletet vinni. Indulás előtt elmentem Wc-re, de természetesen nem a vizeletes edénykémbe pisiltem, hanem csak úgy simán. Neeeeee!!! Amikor szembesültem vele. 10 perc múlva ott kell lennem, és rossz „helyre” pisiltem! Na, fogtam egy másfél literes ásványvizet, és majdnem az egészet lehúztam, körülbelül 10 perc alatt. De természetesen ez nem megy át az emberen ennyi idő alatt, sebaj, úgyis lesznek előttem, majd ott elmegyek, addigra megteszi hatását. Mikor odaértem már hatan vártak előttem. Ott volt a Timi lányzó is, tök aranyos, egyre jobban bánom, hogy nem pécsi. Összehasonlítottuk a leleteinket, majdnem mindenben megegyeznek. 🙂 Ott pletyiztünk a váróba, amikor belépett a kozmetikusom. Ő is ehhez a dokihoz jár. Így aztán már igazi csajos hangulat volt, közben rengetegen lettek. Már állva nem fértek be a váróba. Mentek az eszmecserék, a helyátadások. Rendesek voltak a nem terhesek, átadták a helyet a pocakosoknak. Volt egy csajszi, mondták neki foglaljon helyet, amire ő azt válaszolta: „köszi, de nem vagyok terhes, még ha úgy is látszik”! Ejjj, ez elég kínos volt 🙂 Aztán mielőtt én következtem, szerencsére azért volt mit rakni a tégelykémbe 🙂  És persze az én formám, hogy nem is kérte el a doki, mert a védőnő elvégezte a vizsgálatot 2 nappal előtte. És pluszba egész este wc-re jártam mindezek mellett 🙂  Szóval brávó! Szép volt Kitti!!!

Csóri Balázs egész héten tökre beteg volt, külön szobában laktunk napokig, nehogy elkapjam, szóval nem volt nagy mozgás a héten. Főként pihenés, na meg persze a jó kis született feleségek, még mindig!  Már a hatodik évadnál tartok! Imááádom!!!

Hétvégén esküvő kiállításon voltunk a Rékával, kint volt mindenki aki szokott. És még a Gönczi Gábor is szembe jött velünk 🙂  háháhá, már csak az Ildi kellett volna, meg egy rózsa. Érti, aki érti…Apropó Ildi. Kiköltözött Franciországba 🙁 Szomorú vagyok nagyon. De ő is ír „blog féleséget” így azért jobb, de továbbra sem vagyok oda ettől az egésztől.

Unalmas perceimben elkezdtem szortírozni a lakásban, mire nincs már szükség, és gondoltam van pár dolog, ami csak a helyet foglalja, de kidobni sajnálom, ezért megpróbálom eladni különböző erre szakosodott oldalakon. Elkezdtem fotózni a cuccokat, de a mi kis tündéri kutyánk, ezt nem nagyon hagyta, mert mindig odafeküdt szorosan az mellé, amit fotózni akartam.

Amikor a Bruce-t akarom fényképezni, sosem sikerül a kép, bezzeg most úgy pózolt…. 🙂 Hát meg zabálom!

Szombaton az evésen kívül nem sok mindent csináltam, ezért meg is lettem szólva, hogy csak tespedek egész nap, meg eszek. De ha egyszer olyan jól esett… Még az a 3 jégkrém is, amit benyomtam egymás után azzal a zacskó chips-el… És ekkor a kis férjecském a sarkára állt, és megmondta, hogy másnap beöltözünk, és megyünk a vásárba mert mozogni is kell. Ki is mentünk, és reggel 8tól délig kint sétálgattunk a friss levegőn. Nagyon jó is volt, annyi  a titok, hogy jól  be kell öltözni.

Elmaradhatatlan az amerikai fánk a pécsi vásárban, ezt nem a terhesség miatt gyűrtem ennyire az arcomba. 🙂

Hétfőn pedig következett a várva várt Da Vinci klinikás ultrahang. Amit tényleg nagyon vártunk, egyrészt, mert sokkal alaposabbak, mint a sima klinikán, másrészt, mert reménykedtünk, hogy talán megtudjuk, hogy kukis, vagy nunis ??? Ahogy elkezdte a doktor úr az ultrahangot, ránk nézett, elmosolyodott, és megkérdezte, hogy megmondja-e a baba nemét, ha látja? Igen, igen igeeeen. És egyből rávágta: maguknak kisfiúk lesz!!! 🙂 🙂 🙂  Boldogsááááág!!! Nem hittem el elsőre, sőt másodikra sem, mert tényleg nagyon fiút szerettünk volna, de végig az volt az érzésem, hogy lány. Meg ahogy utána olvastam, hogy peteérés, hímivarsejt, közösülés, Ceizel doktor műsoraiban, ahogy kifejtette, mitől függ, na meg olvastam és hallottam a fiús anyukáktól, hogy mennyire szőrösödtek a terhesség alatt, rajtam pedig sehol egy kósza szál sem… Maximálisan abban voltam, hogy biztos hogy lány lesz. És nem. Ekkor felmerült bennem a kérdés, hogy akkor most én milyen anya vagyok/leszek, ha már most ilyen baromi rosszak a megérzéseim, vagy ösztöneim, vagy nevezzük akárminek is?!?! Hát de ugyan, kit érdekelnek a megérzések, ha egyszer fiaaaaaam leeeeesz 🙂  Szerencsére, minden rendben volt az ultrahangon, minden normális, meg okés. Nem akar ijesztegetni a doki, de 4 kg körülire tippeli a születési súlyát a gyermeknek, aminek örülünk, mert ha fiú, akkor legyen szép nagy, de azt azért ki is kell nyomni, szóóóóval kicsit rajtam van a para ez miatt. Volt pár pillanat, amikor úgy éreztem magam a vizsgálat közben, mint a Rachel a Jóbarátokban, mert mutogatták, hogy ez itt ez, meg az, és én semennyire nem láttam azt kéz, fej, meg láb formának. És csak néztem, hogy most ilyen nyomi vagyok, hogy nem ismerem fel a saját gyerekemet???

Szóval, igen, öröm és boldogság és akkor mehet a fiús bevásárlás, meg szoba festés, ugyanis eddig a gyerekszoba rózsaszín, és nem szeretném, ha emiatt identitászavarban szenvedne szegénykém….